4. rész - Ne add fel!

Lolly 33 éves lett, belépett a Krisztusi korba. Az élete teljesen a feje tetejére állt abban az időben. Szinte elvesztett mindent, amije volt. A vállalkozását, az irodáját, az autóját, és az akkori párját. A magasabb erők arra kényszerítették, hogy teljesen új életet kezdjen. De fogalma sem volt hogyan. 

Mihez kezdjek most? Tette fel magának a kérdést. Újra fel kell építeni mindent 33 évesen. Elment különböző spirituális tanfolyamokra, képzésekre.., majd az egyik ilyen tanfolyam alkalmával kapott egy üzenetet, hogy neki gyógyítással kellene foglalkoznia.

Tulajdonképpen a pszichológia mindig érdekelte, és 16 éves korában már regressziókat végzett az osztálytársain, valami belső tudás alapján. Sokszor eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne pszichológusként praktizálni majd ha felnő. De tényleges lépést sosem tett, hogy valóban gyógyító váljék belőle. 

A lecke fel volt adva. Ekkor talált rá a színgyógyászatra is, ami végül lefektette az alapját az élete új szakaszának. A Delfinek akkor sem hagyták el, és amikor elérkezettnek látták újra az időt, akkor egy meditáció során bejelentkeztek. 

Egy palackorrú delfin jelent meg, akit úgy hívtak Jojo. Közölte, hogy mostantól ő lesz az egyik spirituális vezetője. Lolly kissé meglepődött, amikor ezeket felidézte a meditáció után, és nem is tudott vele mit kezdeni. De persze a kíváncsisága nem hagyta nyugodni és interneten beütötte a keresőbe a Jojo nevet. Kiderült, hogy valóban létezik egy ilyen nevű delfin, aki a karibi térségben él, és egy férfi a legjobb barátja. Nagyon megörült, amikor még fotókat is talált róluk. Szóval Jojo lett az első delfin spirituális vezetője. 

De mivel a delfinek nagyon találékony és vicces lények, és még közelebb akartak kerülni Lollyhoz, ki kellett találniuk valamit, hogy hogyan is kapcsolják hozzá a delfinenergiákat fizikálisan is a lányhoz. Tenger nincsen Lolly közelében, ahol úszhatna velük, így hát egy elég sajátságos megoldáshoz folyamodtak. 

Lolly egyik reggel arra ébredt, hogy szüksége van egy kis társaságra, egy kiscica formájában. Elkezdett hát kutakodni a cicamentő szervezetek honlapjain, hogy megtalálja azt a cicát, akit örökbe fogadhatna. Hosszas keresgélés után rá is lelt egy pár hónapos cicára, akit kidobtak a gazdái születése után. Mikor meglátta ezt a kis lényt és elolvasta az ajánlást a fotója mellett, egyszerűen csak a szíve elkezdett őrülten kalimpálni és szeméből könnyek csordultak végig az arcán. Ő az. Akkor már tudta, hogy ő lesz az a cica, akit elhoz. 

De Lolly akkor még nem tudta, hogy micsoda kis csodás lényt hoz el, mivel a delfinek sem tétlenkedtek eközben. Addigra ugyanis, mire Lolly magához vette őt, a cicában már delfinlélek lakozott. Így tudták Lolly közvetlen közelébe küldeni, hogy összekapcsolja a lányt a delfinekkel még jobban.

Így ez a hófehér kiscica vállalta be a közvetítői szerepet. Persze ebből Lolly mit sem sejtett akkor. Mikor beteljesítette a delfinlélek a küldetését, akkor távozott és visszaengedte a cicalelket a helyére. Ez persze ismét nem volt olyan egyszerű feladat, de végül sikerült. Egy napon a  cica nagyon beteg lett, Lolly éjjel-nappal ápolta -  ki tudja miért delfinhangokkal is  gyógyította -  és mikor már élet-halál között lebegett, akkor megtörtént újra a lélekcsere. Az orvosok már rég lemondtak róla, de Lolly nem adta fel, karjában hordozta napokon keresztül a kis pici lényt, gyógyította és imádkozott érte. De mikor lezajlott a lélekcsere, akkor  hihetetlen módon egyszer csak jobban lett és meggyógyult. Lolly most már még erősebben érezte a delfinek jelenlétét, bár fogalma sem volt róla, hogy ebben a kiscica mekkora szerepet vállalt fel.

Aztán teltek-múltak a hónapok. Következett kemény 3 év, amikor csak a saját maga gyógyításával foglalkozott, és rengeteget tanult, tapasztalt. Amik között volt nagyon nagy mélység és lebegés is. Nehéz időszak volt.

2009. november  21-én döbbent rá létezésének egy nagyon fontos részére. Döbbenetes volt erre ráébredni. Ez év májusában kezdődött el az események olyan mérvű felgyorsulása az életében, hogy követni is nehéz volt. És azon a napon végül minden megváltozott. 

7 hónapja folyik ennek a nagyon erős előkészítése. Először csak csepegtetve hullottak rá előző életei emlékei. Majd egyre több és sötétebb dolgok bukkantak elő. Ő, aki azt gondolta magáról, hogy mindig csak a jót és a fényt szolgálta, most sorra derültek ki a sötétebbnél sötétebb múlt életek jelenetei.  Rá kellett jönnie, hogy nagyon nagyon mélyre süllyedt már előző életei során és most onnan kell kivakarnia magát. Jött egy hang és azt suttogta a fülébe: „Aki nagyon mélyre süllyed, csak az tud nagyon magasra emelkedni”. Hát ennek a súlyát azt hiszem csak azon a napon értette meg. 

Tudta, hogy most már nem adhatja fel. Bár sokszor előjött ez a gondolat. Feladja és belesüllyed inkább a tömegtudatba újra. De aztán mindig rájött, hogy nem ez a megoldás, mert ez csak további köveket görgetne a lelke tapasztalásai útjába. És ezeket már nem akarta többé. Kérte, könyörgött a lelkéhez, hogy mutassa meg azt az utat, ahol végre kiteljesítheti magát, és tudta, hogy meg is fogja kapni a választ, mert már nem adja fel. Kitart a végsőkig. 2009. november 22-ét vette tehát újjászületése első napjának. Attól a naptól kezdve a valódi szabadságot, a függetlenséget, az egyediséget és a boldogságot választotta. Nincs visszaút. Bármi is jön, most már csak a szíve útját követi. Most, hogy így megérteni vélte létezésének részleteit, hatalmas hálát és kegyelmet érzett, hogy eddig eljutott. Pedig akkor még nem is tudta, hogy ez csak a kezdet...egy újabb kör kezdete.

Ezek szerint mindig van esélyed a javításra –gondolta. A lehetőség mindig ott van, kérdés, hogy észreveszed-e és képes vagy-e élni vele. 

Ő most ezt választotta. Új életet kezd, más minőségben. Fel kell vállalnia önmagát, a gyógyítói mivoltját. Új irányt kell,  hogy találjon és végre bekapcsolódjon az élet és a bőség áramlásába. És elkezdjen végre örömben ÉLNI...

Folyt.köv.