3. rész - A leérkezés

Az 1970-es években leérkezett hát egy olyan családba, ahol már nagyon várták őt. Gyermekkora viszonylag könnyen és boldogan telt el, mindent megkapott, amire csak szüksége volt. Mindig is azt érezte, hogy ő valamiért más, mint a többi kislány. De hát melyik kislány nem érzi ezt? 

A strandon a medencében örökké delfinúszást gyakorolt a víz alján és mindenkit erre akart tanítani, de sajnos a többi embert ez nem érdekelte. A nagy úszkálások közepette egyszer megtörtént, hogy túl mélyre úszott le a medence aljára és végighorzsolta az orrát és a homlokát.  Ez volt az utolsó alkalom, amikor delfinúszást gyakorolt. A nyári szünet végén, első nap az iskolában nagyon kínos perceket szerzett magának az évnyitón ezzel a hatalmas sebbel az orrán. Megfogadta, hogy többet nem úszik delfinmódra.  Így lassan ahogy nőtt, el is felejtette a delfinúszás adta örömöt és boldogságot. 

13 évesen látott élőben palackorrú és kardszárnyú delfint . A kardszárnyú delfint hívják orcának is, de gyilkos bálnának is. Sohasem értette, hogy akkor most delfin vagy bálna. Később megtudta, hogy tulajdonképpen minden delfin a bálnák kisebb fajtája. Kanadában, egy hatalmas delfináriumban történt meg ebben az életében az első kapcsolódása a delfinekkel, egy delfin és orca show keretében.  Persze akkor nem volt ennek tudatában, de valahogy már ott mély nyomot hagytak benne ezek a gyönyörű és fenséges lények. Belefészkelték magukat a gondolataiba és akkor fogalma sem volt miért…. a szikra elkezdett feléledni, a hívás elhangzott és a Lelke válaszolt rá. 

Számára a delfinek olyanok voltak, mint az angyalok, akik vigyáznak az emberekre. Rá a delfinek vigyáztak. Ez már akkor megmutatkozott, amikor azon a nyáron Kanadából hazafelé repült a szüleivel, és az óceán felett kiderült, hogy bomba van a repülőgépen. A család csak azt vette észre, hogy mindenki pánikolt, de mivel akkor még sem ő, sem a szülei nem beszéltek angolul, nem értették, hogy mi történik. Egyszer csak egy magyar házaspár előkerült, akik értették, hogy mi zajlik, elmondták nekik is. Bemondták, hogy valakik megfenyegették a gépet, hogy nem fog oda érni a végállomására, mert felrobban. Így a gép le fog szállni Új-Fullandon, - mivel az volt a legközelebbi szárazföld-, és akkor kinyitják az ajtókat és mindenki szaladjon el a géptől 100 méterre. 

Furcsa volt, megértették, hogy mit mondtak, de nem voltak idegesek, valami érthetetlen nyugalom lakozott bennük, hogy nem eshet bántódásunk. Leszállt a gép és ők rohantak, fogták egymás kezét. Ez egy júliusi napon történt, de ott északon esett a havas eső. Összeszedték az embereket buszokkal és bevitték egy katonai repülőtéri váróba, ahol kaptak enni-inni, adtak takarókat. Legalább tíz órahosszát vesztegeltek ott. Másnap ugyanazzal a géppel indultak tovább, és sohasem tudták meg, hogy valóban volt-e bomba a gépen. De az biztos, hogy odafentről vigyáztak rájuk.  

Lolly észre sem vette, hogy utána az évek során, valahogyan mindig egy-egy delfin szimbólum került hozzá. Kapta őket kép, hűtő mágnes, kristály, nyakláncmedál formájában. Ők attól az első találkozástól kezdve vigyáztak rá, habár tudatosan ő akkor még nem érzékelte őket... 

Folyt. köv.